Forrás: Grosics, a megtörhetetlen – kapusok pszichológiája 3. – nb1.hu
A cikksorozatban eddig Király Gábor, majd Balajcza Szabolcs beszélt a kapusszakma titkairól, saját pályafutásukra vonatkoztatva. Az utolsó részben Grosics Gyuláról emlékezem meg sportpszichológiai szempontból. Ennek oka, hogy pályafutásával, emberi értékeivel példaként szolgál a mai labdarúgótársadalom számára is. Az alábbi cikket Grosics Edinával, a legendás kapus lányával készített személyes mélyinterjúm és a Keresztlécen című dokumentumfilm elemzése alapján készítettem el.
Grosics Gyula, az úttörő
Az Aranycsapat legendás kapusa gyerekkorában mezőnyjátékos akart lenni, a kiváló atletikus adottságokkal megáldott sportoló a kapusszakmát magányos tevékenységnek látta. Manapság a lábbal való játék alapvető elvárás, a leendő kapusok gyakran 10-12 éves korig a mezőnyjátékosoknak megfelelő edzésmunkát végeznek. Grosics Gyula volt azonban az első kapus, aki bátran elhagyta a tizenhatos területét, lábbal is belépve a játékba. Mindez 70 éve történt, mondhatjuk tehát: úttörő volt a mai modern kapusjáték kialakításában.
Grosics Gyula életében, tizennégy évesen meghatározó fordulat következett be, amikor a Dorog felnőtt csapatának edzője beállította a kapuba, hiszen egyik kapusa sem jött el a mérkőzésre. “Fiam, ma te fogsz védeni.” – súgta leendő edzője a fülébe. Az addig edzésen labdát szedő srác hirtelen a kapuban, egy másodosztályú mérkőzésen találta magát. Jól mutatja ez a valós élethelyzet is, hogy abban az időben az emberek egyik legfontosabb készsége az alkalmazkodás volt. Manapság ez fordítva történik. A bentlakásos labdarúgó-akadémiák alkalmazkodnak a fiatal játékosok igényeihez, versenyezve egymással a sportolók kegyeiért. Komplex szolgáltatást nyújtanak, és a sportolóknak csak a teljesítményükre szükséges fókuszálni. Ezáltal azonban egy burokban nőnek fel, és így talán hiányoznak azok az élethelyzetek, amelyek során a sport iránti igazán mély elköteleződés kialakulhat. Erre utalt Király Gábor is, a magyar válogatott másik nagy kapuslegendája, a vele készített sportpszichológai beszélgetés során.
A Fekete Párduc becenéven is ismertté vált Grosics Gyula aktív pályafutása során a Testnevelési Főiskolán végzett edzői szakon – később két évig Kuvaitban is edzősködött -, és jóideig dolgozott a labdarúgás mellett. Manapság azonban kevésbé elfogadott a sportágon belül, hogy valaki a profi karrier építésével párhuzamosan egyetemre járjon, akár saját vállalkozást működtessen. „Elveszi a figyelmet a maximális sport teljesítménytől” – hallani gyakran a szakemberektől. Sportolókkal való munkám során azonban azt tapasztalom, hogy ez gyakran csupán egy magyarázat, amibe bele lehet kapaszkodni az egyébként természetes hullámvölgyek során. Véleményem szerint épphogy jó hatással van hosszú távon a sportolók testi-lelki egészségére, amennyiben több lábon állnak, mert egy esetleges sérülés esetén kisebb lehet a krízishelyzet intenzitása.
Grosics Gyula úttörő volt abból a szempontból is, hogy védéseivel 15 millió embert inspirált kitartásra, áldozatvállalásra. “Nem volt más az országban, csak keserűség akkoriban” – ahogy fogalmazott a róla készült dokumentumfilmben. Az 1952-es Helsinki olimpián aratott győzelmet követően az egész magyar nemzet úgy élte meg a dicsőséget, hogy “Nyertünk!”. Különös jelentőséggel bírt ez a győzelem a szocializmusban szenvedő magyar népnek. Az akkori válogatott a nemzeti identitás mellett reményt is adott az embereknek magyarságuk megélésére, ettől volt olyan különleges az Aranycsapat. És ettől olyan különleges a mai magyar labdarúgó-válogatott is. Rendszeresen látom a televíziós közvetítések során, ahogy gyerekek kifüggesztett lepedőket, kartonlapokat magasba emelve kérik a válogatott játékosait: “Kérlek, add nekem a mezed!”
Grosics Gyula a csapatember
Grosics Gyula 1949-ben – a második világháború utáni időszak – a jobb élet reményében úgy döntött, hogy külföldre megy futballozni jónéhány társával együtt. Egy nappal az indulás előtt azonban lefújták az állam által tiltott akciót. A legendás kapusnak viszont elfelejtettek szólni, így ő megjelent a megbeszélt helyen és időben, ahol AVH-s emberek várták. Ezután kezdetét vette egy vallatással, lelki és verbális bántalmással teli tizenöt hónapos időszak, melyet “Megbocsájtani lehet, elfelejteni azonban nem” – ahogy a kapus fogalmazott. Grosics Gyulát azonban lehetetlen volt megtörni, nem volt hajlandó egyetlen társát sem megnevezni. Hatalmas tisztelet övezte őt emiat, hiszen egy generáció számára vált példaképpé kitartásával, áldozatvállalásával. Csapatember volt nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is. A közösségért való áldozatvállalást már gyermekként megtapasztalta. Édesanyjával egy mobil koncentrációs táborhoz jártak ki, hogy a kerítésen keresztül etessék a hadifoglyokat. Egyszer az egyik katona észrevette mindezt, és a 6 éves Grosics Gyula szeme láttára hátbavágta puskatussal édesanyját. Ez volt ez egyik meghatározó gyerekkori emléke, mely megtanította a későbbi Aranycsapat kapusát arra, hogy a másokért tett áldozatvállalás fájdalmas lehet.
“Végy egy jó kapust!” – szokták mondani a szakemberek, amikor egy ütőképes csapat összeállításán dolgoznak. Annak idején ez a Tatabányának megadatott. Bár az Aranycsapat kapusát büntetésképpen vezényelték le a bányászvárosba, ő mégsem ellenállással reagált. “A Honvéd kapusaként kevés védenivalóm volt egy-egy mérkőzésen, és ha kaptam is egy gólt, Puskásék elöl kettőt rúgtak rá. Tatabányában védve tapasztaltam meg, hogy egyetlen kapott gól is el tudja dönteni a mérkőzés kimenetelét” – mondta erről az időszakról. Kapuskvalitásait mutatja, hogy éveken keresztül a Tatabánya kapta a legkevesebb gólt a nemzeti bajnokságban, habár a csapat nem játszott meghatározó szerepet a hazai élvonalban. Mindez azért is sikerülhetett, mert a kapusét a legfelelősségteljesebb posztnak látta. Hasonlóan gondolkodik a kapusok felelősségének kérdéséről Balajcza Szabolcs is, a Puskás Akadémia jelenlegi kapusedzője, aki a Kaposvár és az Újpest kiváló kapusa volt még néhány évvel ezelőtt.
Grosics Gyula és az isteni gondviselés
A legendás válogatott kapus 86 alkalommal húzta magára a címeres mezt, 2011-ben a Nemzet Sportolója címet is megkapta a magyar államtól. Ezekhez a kiemelkedő eredményekhez célorientáltságra és kitartásra is szüksége volt, melyek csírája már négyévesen ott volt benne, mikor édesanyjával összeveszett otthon, és úgy döntött, világgá megy. Természetesen előfordul, hogy ilyen kijelentést tesz egy ilyen korú gyermek, azonban Grosics Gyula ki is sétált a vasútállomásra, és felszállt egy induló vontra. Édesanyja valamilyen oknál fogva megérezte, hogy a vasútállomáson lehet, ezért épp időben kiérve leparancsolta őt az induló járműről. A vagonról leugró kisfiú 10-15 centiméterre a vonat kerekeitől ért földet. Később a legendás kapus úgy nyilatkozott, ez volt az első alkalom, mikor az isteni gondviselést megtapasztalta életében, mely élete során végigkísérte a nehéz időszakokban. Tény, a kapussá váláshoz igen erős belső meggyőződésre van szükség. Király Gábor például 12 éves koráig elsírta magát egy-egy olyan gól után, ami érzékenyen érintette. Balajcza Szabolcs pedig tizennégy és tizenhat éves kora között alig kapott játéklehetőséget akkori edzőjétől. Mégis mindhárom kapus a bennük lévő belső hit miatt fantasztikus karriert futott be.
Ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk, lényeges azt is figyelembe venni, honnan indultunk. A Fekete Párduc pályafutása és egész élete során végig kitartott a döntései mellett, amihez hatalmas bátorságra volt szüksége. Ezzel a bátorsággal nemcsak aktuális klubcsapatának és a válogatottnak, hanem az egész magyar nemzetnek mutatott példát. Patriótaként, pályán és pályán kívül is.
