„ Már a labdarúgó karrierem során is jól meg tudtam hallgatni csapattársaim problémáit”- interjú Szántai Leventével

Forrás: „ Már a labdarúgó karrierem során is jól meg tudtam hallgatni csapattársaim problémáit”- interjú Szántai Leventével

Nem sok profi labdarúgó kezd bele a pályafutása végeztével a sportpszichológusi szakmába, azonban a korábbi Nb1- és Nb2-es kapus Szántai Levente egyetemi diplomával és a futball közegéből megannyi élménnyel és tapasztalattal felvértezve építette ki magának a saját szakmai egzisztenciáját. Munkája igen szerteágazó és sikeres, ami megmutatkozik abban, hogy rengeteg egyesület, szervezet és sportoló kér tőle szakmai tanácsot. 

A Szegedi Tudományegyetemen oktatsz, workshopokat és előadásokat tartasz, csoportos és egyéni foglalkozásokat is elvállalsz, eközben folyamatosan képzed magad, és szerkeszted a saját weboldaladat. Hogyan tudod beosztani az idődet a családod mellett?

Egyetemi éveim során vált szükségessé a hatékony időbeosztás. Profi labdarúgóként nappali tagozaton végeztem és ebben az időszakban született mindkét fiunk. Az idő menedzsment készsége mind a mai napig jelen van életemben. Például a családi idő szent és sérthetetlen, ilyenkor a telefonom is lenémítom, nem vagyok elérhető.

Rengeteg profi labdarúgó nem tervezi meg tudatosan a pályafutása utáni életét, és nem tudja, hogy mihez kezdjen. Hogyan építetted fel a karriered utáni időszakot?

Logikus döntéseket hoztam. 37 évesen fejeztem be aktív labdarúgó pályafutásom, azonban még fizikálisan és mentálisan volt bennem két-három év a folytatáshoz. Kulcs tényezőnek tartom, hogy el tudtam engedni a versenysportot és frissen végzett pszichológusként elkezdhettem a munkát a Szeged Csanád Grosics Akadémián. Köszönet érte a klub vezetőinek is.

A sporton belül miért a pszichológiával akartál foglalkozni?

Már labdarúgó karrierem során is jól meg tudtam hallgatni csapattársaim problémáit, tiszta figyelemmel voltam jelen a beszélgetésekben. Csapatkapitányként pedig lényeges volt kommunikáció terén a problémafókuszú megközelítés egy-egy konfliktus esetén. Mások meghallgatásának és a problémák megoldásának képességét egy olyan szakmában szerettem volna tovább vinni, mely által a sportban tudok maradni és hiteles tudok lenni abban, amit csinálok. Így jött a sportpszichológia. 

Ez a tudományterület az elmúlt évtizedekben tört a felszínre a sportban. Szerinted mi az oka annak, hogy korábban nem foglalkoztak a sportolók mentális felkészítésével?

Nyugaton az 1900-as év elején jelent meg az első sportpszichológiai labor, míg nálunk az 1990-es években kezdett elterjedni a sportpszichológia tudománya. A sport szakpszichológus képzés pedig 2007-ben jelent meg. Ez is jól mutatja, itthon még gyerekcipőben jár a sportpszichológia, noha vannak előremutató jelek. Korábban az edző mindenhez is értett, manapság azonban team-ben dolgozik az orvossal, gyógytornásszal, erőnléti edzővel, dietetikussal és sportpszichológussal. Ez pedig növeli a különféle területek hatékonyságát, ami végső soron a sportoló testi-lelki egészségében mutatkozik meg.

A pályafutásod alatt jártál sportpszichológushoz, vagy csapatszinten foglalkoztak veletek?

Nem. Az utóbbi időben terjedt el Magyarországon a sportpszichológusok alkalmazása, mely egybe köthető a sport akadémiák megjelenésével. Korábban inkább csak válogatott szinten volt elérhető ez a szolgáltatás. A közelmúltban szó volt róla például, hogy egy első osztályú csapat mentális felkészítését segítsem, azonban a tulajdonos szerint ez extra szolgáltatás, így nem jött létre az egyezség. Ebből is látszik, a mentális felkészítés nagyban múlik az adott egyesület vezetőinek hozzáállásától, nyitottságának mértékétől.

Hogyan készültél egy mérkőzésre mentálisan?

Megvoltak a saját rituáléim, a meccs ünnepnap volt számomra. Azonban sportpszichológus híján saját praktikákat dolgoztam ki. Ilyen volt példának okáért, amikor meccsek előtt elképzeltem hogyan fogom kivédeni az ellenfél játékosainak lövését. Akkor még nem tudtam, imaginációt alkalmazok, ami klasszikus sportpszichológiai módszernek tekinthető. 

Minden profi labdarúgónak vannak a karrierjei során mélypontjai és csúcspontjai. Szerinted miben más feldolgozni egy kudarcot, mint egy sikert?

Kudarc esetén mélypontra kerülhet a sportoló. Ez az időszak kedvez a mélyebb mentális munkának, átbeszélve a nehezebb periódus hátterét, lehetséges tényezőit. Siker esetén inkább a keretek tartásán van a hangsúly, a felszabadultság és örömszerzés megtartása mentén. Kudarc esetén tehát felemeljük a sportolót, megerősítve az önbizalmát. Siker esetén pedig a realitás talaján tartjuk, segítve az optimális önbizalom fenntartását.

Beszéljünk a jelenlegi munkádról. Sokan keresnek fel téged egyéni és szervezeti szinten, mint sportpszichológus?

Igen. Egyéni szinten jelenleg többen fordulnak hozzám, többféle sportágból, különféle korú sportolók. Szervezeti szinten jóval összetettebb a munka és szükséges hozzá a sportolók, edzők és vezetők nyitottsága is. Tapasztalataim szerint ezen a téren is van előrelépés, egyre több sportvezető látja, érzi és tapasztalja, a mentális felkészítés elengedhetetlen a hatékony sportteljesítményhez.

Mi motivált abban, hogy létrehozz egy saját weboldalt, ahol segítségéért vagy tanácsért fordulhatnak hozzád?

A sportpszichológus szakma népszerűsítése. Aggódva figyelem, ahogy néhány alkalmas coach képzést követően sportolók felkészítésével kezdenek foglalkozni emberek. Ezzel szemben a sportpszichológussá válás 7 évig tartó folyamat. Lényegesnek tartom, hogy a coach képzésen részvevők felismerjék, ezek a tanfolyamok saját önismeretük szempontjából igazán hatékonyak. A sportolókkal való munka viszont többrétű folyamat, ahol a „Ne árts!” etikai alapelvét is szükséges figyelembe venni szakemberként.

Milyen általános problémával, mentális gáttal érkeznek hozzád sportolók? Tudsz mondani erre egy konkrét példát?

Az a legcsodálatosabb ebben a szakmában, hogy nincs két ugyanolyan eset, mint ahogy két ugyanolyan ember sem. Teljesítményszorongás esetén például lehet, hogy a negatív automatikus gondolatokat szükséges átformálni. Előfordulhat viszont, hogy inkább a testi reakciók kerülnek előtérbe, ilyenkor a relaxációs technikák hatékonyabbak. Többféle szempont figyelembe vétele szükséges ahhoz, hogy a megfelelő intervenciós technikákat válasszuk ki szakemberként.

Hogy érzed, mennyire van pozitív visszacsatolása az oldalnak?

Inkább egymásnak adják tovább az információt a sportpszichológiai tanácsadás folyamatában résztvevő sportolók. Gyakori jelenség, mikor úgy jön hozzám egy versenyző, hogy társától hallott rólam. Hozzátéve, hogy látja csapattársa teljesítményének javulását és erre neki is szüksége van. A honlap inkább a sportpszichológus szakma tevékenységeibe, folyamatába ad betekintést. Így oldódik az emberekben lévő félelem, mely szerint a pszichológus belelát a fejükbe, vagy pszichológushoz csak mentális betegek járnak. Ezek tévhitek, melyeket feladatomnak tekintek átalakítani, ezért van a honlap. Sportpszichológiai tanácsadás során közös fejlesztési folyamat történik, a kiegyensúlyozott testi-lelki egészség érdekében.

Mi a lényege azoknak a workshopoknak, amiket tartasz?

Az a megrendeléstől függ. Legutóbb edzőknek tartottam hatékony konfliktuskezelési stratégiákra vonatkozó tréninget, előtte sport-önbizalom fejlesztésére vonatkozó felkérés alapján dolgoztam. Az igényeknek megfelelően állítom össze a tematikát, melyet a résztvevők is tisztán látnak már az első pillanattól. Így megfelelő kereteken belül tudunk együtt dolgozni.

A weboldalon fel vannak tüntetve a pácienseid véleménye a velük eltöltött időről. Ez egyfajta elégedettséget jelent neked?

Elégedettség a kliens részéről jelenik meg. Részemről inkább a jól végzett munka öröme, melyet a sportoló testi-lelki egyensúlya jelez. Az is örömmel tölt el, amikor a sportolók pályán és pályán kívüli sikerélményeikről számolnak be. Mivel ez egy közös alkotási folyamat, normál kereteken belül a versenyző sikere és kudarca is közös. Együtt éljük meg a nehézségeket és együtt örülünk a sikereknek. Ez így van rendjén.

Nem gondolkoztál el azon, hogy hivatásos kapusedző legyél egy csapatnál, vagy inkább a pszichológia területén szeretnél maradni a későbbiekben?

A pszichológusi hivatás teljes embert kíván, így nem férhetett meg együtt az edzői szakmával. Előny számomra, hogy több mint 30 évig voltam öltözőben, pályán, közös utazásokon, edzőtáborokon és még sorolhatnám. Munkámból adódóan folyamatosan edzőkkel is dolgozom, megértem az általuk használt szakmai nyelvezetet. Azonban az edzői szakma is teljes embert kíván, ami egy csodálatos hivatás. Az edzői szakma maradjon az edző kollégáké, a mentális felkészítés pedig a sportpszichológus területe.

Milyen céljaid, terveid vannak a jövőre nézve, amiket meg szeretnél valósítani?

Az elmúlt három évben alapvetően utánpótlásban dolgoztam. Terveim között szerepel a magyar utánpótlás válogatottaknál való szerepvállalás, illetve felnőtt csapatsportokban is szeretnék már gyakrabban dolgozni. Végül folyamatosan képzem magam, módszerspecifikus képzéseken veszek részt, ilyen a tranzakcióanalízis is.

Besorolás Közéleti interjúk