Ezüstémes lett U14-es csapatunk az NB1 alap csoportjában – a siker sportpszichológai oldala

Büszkeség és öröm akadémiánk számára, hogy miután az U14-es csapat feljutott tavaly NB1-be, idén, egy szinttel feljebb is második helyezést ért el. A fejlődés vitathatatlan, de vajon mit tett hozzá a sportpszichológia?

Pszichológus és edző közti összhang
Az U14-es korosztálynál pszichológusi feladatokat láttam el elsődlegesen, emellett Kikity Mario vezetőedző munkáját alkalmanként segédedzőként is támogattam. Sokat jelentett, hogy az edzőkolléga már első pillanattól elfogadta tanácsaimat és egyenrangú partnerként vittük a korosztályt. Mario a labdarúgás szakmai részéért volt felelős, én pedig a mentális fejlesztést irányítottam.

Az edzésmunka szerepe, hitelesség
Először is kijelentettük, hogy nálunk nincs kezdőcsapat, mindenki az edzésmunkája alapján fog játéklehetőséget kapni. Ehhez a szezon során végig tartottuk magunkat, így a játékosok egyénenként is megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kaptak, bizonyítva képességeiket. Voltak is belőle meglepetések, mikor addig kezdőjátékos hirtelen a kispadon találta magát, míg korábban már cserének elkönyvelt, kevésbé tehetséges játékos a kezdőben kapott helyet. Idővel a játékosok megértették, mindenki ugyanolyan értékes a csapaton belül, nincs kivételezés. Ezáltal egyre egységesebbé váltak a srácok, elkezdtek bízni egymásban, ami a csapat teljesítményen is meglátszott.

Szabályok, kapitányválasztás és célok
Lehetőségünk volt a nyári és téli felkészülés során is edzőtáborba menni. Ezalatt megalkottuk közösen, a szezon során mindnyájunkra vonatkozó szabályokat. Mit szabad és mit nem az öltözőben, edzésen, közös utazások, mérkőzésen során, illetve a pályán kívül. Megválasztottuk a csapat öt tagú tanácsát, azon belül a kapitányt és két helyettesét, akik a szabályok betartásáért is felelősek voltak. Végül pedig mindenki megfogalmazta egyéni céljait és csapatcélokat is kitűztünk. A szabályokat és célokat a szezon felénél újra átbeszéltük, amit szükségesnek éreztünk, módosítottunk.

A tudatos munka mellett közös programokat is szerveztünk a srácoknak, a képen épp az elkészült paprikás krumpliért van torlódás

Felelősség csoportfoglalkozások, fizikai és mentális terhelés kezelése
A srácokkal 28 alkalommal találkoztunk a Felelősségérzet Fejlesztését Célzó Tréningprogram kapcsán. Az egyéni, csapat és klub szintű felelősségérzet fejlesztése mellett megbeszéltük az aktuálisan felmerülő problémákat, folyamatosan monitorozva a csapat működését. Mario is részt vett ezeken az alkalmakon, így pszichológus és edző közösen vitte a csoportot. Továbbá havi szinten csapatépítő programokat, foglalkozásokat tartottunk. Közös hamburgerezés, pizzázás, főzés, szülinapok ünneplése, crazy jump, fürdőzés, filmezés, meccsnézés szerepelt többek között a programokban.

Akadémiánkon ezek voltak az elsődleges sportpszichológiai irányelvek, melyek ennek a szép sikernek részét képezték. Természetesen a sportszakmai alapelvek alkalmazása, a fizikális, technikai, taktikai felkészültség is elengedhetetlen része volt ennek a folyamatnak. Köszönet érte az akadémia szakmai vezetőinek, edzőkollégáinknak, az egészségügyi stábnak és a nyitott és szeretetteli szülőknek. Szülői támogatás nélkül ez az eredmény álom maradt volna csupán, így realitás lett. A legnagyobb köszönet azonban a játékosokat illeti, akik serdülőkoruk kezdetén partnerek voltak a közös alkotási folyamatban.

Játékosok, szakemberek és szülők érdeme is ez a szép siker, mindenki hozzátette a saját részét!

A Felelősség csoportfoglalkozásokkal kapcsolatban riportfilm is készült, mely ezen a linken tekinthető meg: Novum, 2022.05.18-i adás | MédiaKlikk

Besorolás Bejegyzés