Kategória: Cikk

Serdülőkorú labdarúgók szemléletmódjának vizsgálata

A mai modern labdarúgás rendkívül gyors gondolkodást igényel a pályán. Ha egy játékos például mérkőzés során hibázik és emiatt csapata gólt kap, gyorsan túl kell tennie magát az adott szituáción, hogy megfelelően tudjon koncentrálni a mérkőzés hátralévő részében. Emellett a szürke hétköznapokon is odaadással kell edzenie, hogy napról-napra fejlődhessen játéktudása. Szántai Levente pszichológus, korábbi labdarúgó írása, mely megjelent a mindsetpszichologia.hu honlapon.

Ezt a típusú szemléletmódot tárja fel elméletében Dweck és Legett (1988), melyet az angol nyelvű szakirodalom „mindset” kifejezéssel illet. A rögzült szemléletmód (fixed mindset) arra utal, hogy az emberi tulajdonságok megváltoztathatatlanok, ez azonban állandó önigazolásra késztet. Tehát ha valaki csupán bizonyos mértékű intelligenciával, vagy adott személyiséggel rendelkezik, kénytelen bizonygatni, hogy mindez elegendő az érvényesüléshez. Ezzel szemben a fejlődési szemléletmód (growth mindset) lényege az, hogy

minden ember képes alapvető tulajdonságainak fejlesztésére kellő erőfeszítéssel és gyakorlással.

Dweck szemléletmóddal kapcsolatos megközelítését sportolókra is kiterjesztette Szemléletváltás című könyvében (2015). Eszerint a rögzült szemléletmódú sportolók azért nem tesznek meg mindent fejlődésük érdekében, mert a túlzott erőfeszítés kétségbe vonná tehetségüket. Ebből adódóan a született tehetségbe vetett hit megelégedettséget eredményezhet. Emellett számukra a kudarc rendkívül debilizáló, így rettegnek annak gondolatától is. Ezzel szemben a fejlődési szemléletmóddal rendelkező versenyzők játékként tekintenek a gyakorlásra és kitartóan munkálkodnak azon, hogy jobbá váljanak. Számukra a kudarc is motiváló, mert felszínre hozza a hibákat és azokat kijavítva tanulhatnak, fejlődhetnek.

Nem mindegy, hogy a fiatal labdarúgók milyen szemléletmóddal rendelkeznek.

A rögzült szemléletmóddal rendelkező labdarúgó szerint képességei nem, vagy csak kis mértékben fejleszthetők. Emiatt azonban állandóan magyarázkodni kényszerül teljesítménye miatt, ezáltal kerüli a felelősségvállalást. Vagy a bíró vezette rosszul a mérkőzést, vagy a pálya talajának minősége nem volt megfelelő, esetleg az ellenfél játszott túl durván. A fejlődési szemléletmód ellenben az önfejlesztésre, motivációra és felelősségvállalásra helyezi a hangsúlyt. Egy fejlődési szemléletmóddal rendelkező labdarúgó gyakran kint marad edzés után is gyakorolni, mert napról-napra jobb futballistává akar válni. Ahelyett, hogy külső a körülményeket kritizálná, a lehetőségeihez mérten mindig a maximumra törekszik,

tisztában van vele, saját teljesítményéért ő felelős 

Korábbi profi labdarúgóként, pályafutásom során számos fiatal tehetséggel találkoztam, akik jóval ügyesebbek voltak korosztályuknál. Azonban megfigyelésem szerint, ha ez nem párosult kellő kitartással és gyakorlással, ezek a gyerekek többnyire felhagytak a versenyszerű sporttal. Nem tudták elfogadni, hogy az edzésekbe több energiát fektető társaik kompenzálni tudták képességbeli hiányosságaikat és így gyorsabb ütemben fejlődtek. Még aktív sportolóként jött tehát az ötlet, hogy megvizsgáljam a hazai utánpótláskorú labdarúgók sportágspecifikus szemléletmódját.

A kutatás

Kutatásomban 7 első osztályú és 13 másodosztályú akadémia vett részt, összesen 346 labdarúgó (átlagéletkor: 17,51 év). Mivel magyar nyelvű mérőeszköz nem állt rendelkezésre a sportolók szemléletmódjának vizsgálatára, létrehoztam a Labdarúgóspecifikus mindset kérdőívet, mely 11 tételt tartalmaz. A fejlődési szemléletmódra példa a „A karrierünket hátráltató rossz tulajdonságainkon képesek vagyunk változtatni, mindez akaraterő kérdése” tétel, míg a rögzült szemléletmódra: „Korán eldől, hogy milyen képességekkel rendelkezünk, ezen változtatni pályafutásunk során alig lehet”. Az általam létrehozott kérdőív megbízhatónak bizonyult labdarúgók szemléletmódjának mérésére.

A kapott eredmények alapján úgy tűnik, a másodosztályú utánpótlás-játékosok inkább rendelkeznek labdarúgóspecifikus fejlődési szemléletmóddal. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a másodosztályú futballisták feltehetően kitartó és kemény edzésmunkával igyekeznek kompenzálni képességbeli hiányosságaikat. Emellett az eredmények azt mutatják, hogy

az első osztályú labdarúgók nagyobb arányban rendelkeznek rögzült szemléletmóddal

másodosztályú társaiknál. Ez azért jelenthet problémát egy fiatal játékos esetén, mert így elsősorban tehetségére fog hagyatkozni és azt gondolhatja, elegendő csupán a „futballciőjét kivinni a pályára”, hiszen képességei elsődlegesek az erőfeszítésekkel szemben. Így szürkülhet bele egy tehetséges játékos idővel a hazai szint komfortzónájába, habár képességei többre predesztinálják. A futballkarrier befejezése után pedig gyakran a klasszikus mondatot hangoztatják a rögzült szemléletmódú sportolók: „Több volt bennem, de…” és sorba veszik az őket hátráltató külső körülményeket, elhárítva saját felelősségüket.

Értelmezés

Ezek az eredmények természetesen nem azt jelentik, hogy az elit akadémiák labdarúgói nem fektetnek elég energiát az edzésmunkába. Sokkal inkább egyfajta szemléletváltást kellene hangsúlyozni esetükben, mely arra irányul, hogy még több van bennük egyénileg és csapat szinten is. Ez eredményezheti azt a jövőben, hogy fejben is képesek lesznek felvenni a versenyt külföldi elit akadémiákkal, utánpótlás nemzeti válogatottakkal.

Az a játékos, aki úgy vélekedik a sportolói adottságokról, hogy azok kis mértékben fejleszthetők és emiatt szerinte kevesebb edzésmunka is elegendő a sikerhez, valószínűleg kerülni fogja azokat a szituációkat, ahol kudarc érheti. Ez megintcsak problémás, mert így az edzők hiába próbálják jobb teljesítményre motiválni az adott játékost, a kudarctól való félelem miatt feltehetőleg elzárkózik új technikák, módszerek kipróbálásától. Az a sportoló, aki kész erőfeszítéseket tenni a sportban képességei fejlesztésének érdekében, egy esetleges kudarc élmény kapcsán feltehetőleg azt fogja gondolni, hogy annak hatásai fontos tapasztalatokhoz segítik, így még motiváltabbá válik általa. Emellett edzője építő jellegű kritikáit elfogadja és bátran próbálkozik újfajta megoldásokkal, hiszen a kudarcot csupán egy következő lépcsőfoknak tekinti a fejlődés útján.

Hosszú az út a sikerekig, amely rengeteg gyakorlással van kikövezve.

A mintában szereplő sportolók tisztában vannak tehát azzal, hogy profi labdarúgóvá válásuk kulcsa a kitartó- és kemény edzésmunka, illetve érzik azt is, hogy ennek megvalósítása az ő felelősségük. A tapasztalatok azonban azt mutatják, ez mégsem jelenik meg gyakorlati szinten, eredményesség tekintetében. Adódik a kérdés, ha a játékosok tisztában vannak a fejlődési szemléletmód jelentőségével, akkor miért nem jelenik meg mindez a magyar labdarúgás utánpótlás képzésének gyakorlatában?

Hogyan tovább?

A serdülőkor pozitív kimenetelének elérésében a gondolkodási attitűdök is fontos szerepet játszanak. Nem mindegy, hogy ebben a sport szempontjából is szenzitív fejlődési szakaszban egy játékos úgy tekint magára, mint kész alkotásra, vagy azon munkálkodik, hogy napról-napra jobb legyen és ennek fényében kemény edzésmunkát végez. Kulcstényező lehet a profi labdarúgói karrier felé vezető úton az a gondolkodásmód, hogy

a tehetség nem elegendő és a várt siker érdekében folyamatos fejlődésre van szükség.

A gondolkodásmód azonban önmagában nem elegendő, a fejlődési szemléletmód gyakorlatba történő átültetésében kulcsszerepet játszanak a referenciaszemélyek, jelen esetben az edzők is. Egy fejlődési szemléletmóddal rendelkező tréner folyamatosan arra neveli játékosait, hogy a kihívásokban örömüket leljék és az időszakos kudarcok ellenére is maradjanak kitartóak. Emellett játékosai figyelmét újra és újra felhívja arra, hogy a siker kitartó erőfeszítések révén érhető el. Az általa megfogalmazott kritikák tanulási céllal történnek, nem a sportoló személyére hanem teljesítményének javítására irányulnak. Végül az edző egy-egy hibát természetesnek vesz, nem korholja le emiatt játékosát, inkább arra sarkallja, hogy tanuljon belőle. Így hosszú távon egyéni és csapat szinten is nagyobb sikerek érhetők el.

Az általam kialakított labdarúgóspecifikus gondolkodásmód kérdőív segítheti a sportpszichológusok munkáját azáltal, hogy mérhetővé teszi, hol tart a sportoló szemléletmód vonatkozásában. Az eredmények fényében pedig kialakítható a fejlesztés iránya, mértéke. A játékosok fejlődési szemléletmódjának kialakításával a futballpályán minőségi változás érhető el eredményesség tekintetében, melyre már évtizedek óta vár a magyar futballtársadalom és mint a 2016-os sikeres EB részvétel rávilágított, az egész magyar nemzet.

Forrás: https://mindsetpszichologia.hu/mi-a-mindset-szerepe-a-sportban-hazai-labdarugok-szemleletmodjanak-vizsgalata

Besorolás Cikk

Kapusból lett pszichológus

Szántai Levente gyermekkorában magyar bajnoki címről, válogatottságról, sikeres labdarúgókapus-karrierről álmodott. Bár mindez megadatott neki, 30 évesen, egy beszélgetés után úgy döntött, sportpszichológus lesz. A Pesti Hírlapnak mesélt a hirtelen váltásról, terveiről és új munkájáról.

Szántai Levente Újpesten kezdte a pályafutását, és már gyerekként pontosan tudta, mit miért csinál.

„Még csak 8 éves voltam, amikor a IV. kerületi tévének adott interjúban kijelentettem, hogy az Újpest felnőtt csapatának kapusa akarok lenni. Gyerekkori álmom 18 éves koromra valóra is vált” – mondta lapunknak Szántai, aki három év alatt kilenc bajnokin védte csapata hálóját. Pályafutása során szerepelt az MTK-ban, Tatabányán, Diósgyőrben, Mezőkövesden és Szegeden is. Tagja volt a magyar U21-es válogatottnak, 2008-ban pedig Erwin Koeman behívta válogatott keretébe a görögök és a horvátok elleni mérkőzésre, de pályára nem lépett.  

„Az MTK-val bajnokságot nyertem, később a Mezőkövesddel történelmi sikert, az első osztályba való feljutást is ünnepelhettem. Azonban valószínűleg többet is kihozhattam volna magamból egy jól képzett sportpszichológus segítségével. Nem voltam kiemelkedő képességű kapus, amit elértem, főként a szorgalmamnak és kitartásomnak köszönhettem. Mint minden sportolónak, nekem is voltak hullámvölgyeim. Ezeken legtöbbször egyedül, illetve a feleségem támogatásával tettem túl magam, akivel 19 éve egy pár vagyunk. Összességében elégedett vagyok, visszatekintve a sportolói karrieremre.”

A sztori már-már mesébe illő, de tény, Szántai egy edzőtáborban döntötte el, hogy sportpszichológus lesz.

„Egy edzőtáborozás során beszélgettem Bodnár Istvánnal – jelenleg a Paks futballistája –, aki megkérdezte tőlem, miért nem tanulok pszichológusnak, hiszen olyan jól szót értek az emberekkel. Ekkor 30 éves voltam. A felismerést elkötelezett tanulás követte, és 32 évesen emelt szintű biológiaérettségit tettem, majd felvettek a Szegedi Tudományegyetemre és 37 évesen, idén nyáron MA diplomát szereztem pszichológusként. Örülök, hogy pályafutásom befejeztével egyből munkába állhattam a Szeged-Csanád Grosics Akadémián, jelenleg az utánpótlásban dolgozom pszichológusként. Szeretnék lépésről lépésre haladni, és egy további 5 éves terv keretében kellően felkészülni szakmailag a rám váró feladatokra. Ezután az első osztályban és a magyar válogatott utánpótlásában szeretném segíteni a játékosok pszichés felkészülését.”

Az egykori kapus azt is elmondta, munkája során a klasszikus problémákkal találkozik.

„Az alapvető problémák ugyanazok, mint amiket aktív labdarúgóként magam is tapasztaltam. A játékos szeretne több játéklehetőséget kapni, esetleg nincs jó kapcsolata az edzőjével, vagy nem tud úgy teljesíteni mérkőzéseken, mint az edzéseken. Ezeket a blokkokat feloldva a sportoló teljesítménye már javulni fog. A probléma megoldását követően lehetőség van célzott mentális fejlesztésre, hogy a sportoló a lehető legtöbbet hozza ki magából versenyhelyzetben.”

Szántai Levente még az egyetemi évei alatt kifejlesztett egy 30 alkalmas, egész szezonon át tartó tréningprogramot, amelynek célja az utánpótlás játékosok felelősségérzetének fejlesztése.

„Ezt jelenleg Szegeden két korosztálynál csinálom, heti rendszerességgel tartva csoportfoglalkozásokat. Még aktív labdarúgóként tapasztaltam, hogy a felnőtt csapathoz felkerülő fiatal játékosoknak alacsony szintű a saját magukkal, csapatukkal és klubjukkal kapcsolatos felelősségérzetük, innen jött az ötlet.”

A szakember elmondta, azért fontos a pszichológia a sport területén, mert a fizikai, technikai és taktikai felkészültséget segíti a pszichés erőnlét. Amelyik sportoló fejben rendben van, az a fizikai igénybevételt is jobban bírja, a mozdulatait képes korrigálni mentális technikákkal és a taktikai utasítások memorizálásában, éles helyzetben történő alkalmazásában is eredményesebb lesz. Emellett tudatosabban táplálkozik és a pihenésére is jobban odafigyel.

„Vezetőedző, erőnléti edző, dietetikus, orvos, pszichológus – és még sorolhatnám a szakembereket – ezért is dolgozik komolyabb szinten teammunkában, a sportolókat támogatva. Jelenleg a legfontosabb célom, hogy kellő szakmai tapasztalatra tegyek szert az utánpótlásban. A magyar futball felemelkedésének kulcsát itt kell keresni, és a fiatal sportolók pszichés erőnlétét fejlesztve tudnak majd nemzetközi szinten is helytállni felnőtt labdarúgóként. Éppen ezért most akadémiai szinten, majd a magyar válogatott utánpótlásában szeretnék elsősorban tevékenykedni. Távlati célom a sportpszichológusok hazai labdarúgásban való alkalmazásának elfogadottá tétele. Véleményem szerint még nem élünk kellőképpen a pszichés felkészítés előnyeivel, ezen a téren is van hova fejlődnünk.”

Forrás: https://pestihirlap.hu/2020/11/22/kapusbol-lett-sportpszichologus/

Besorolás Cikk