Kategória: Bejegyzés

Nagy elismerésben volt részem a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, hiszen első helyezést értem el Sportpszichológia tagozatban az idei megmérettetésen! Emellett „Pro Scientia Reménység Kitűző” különdíjban is részesültem. Prezentációmat online adhattam elő ismert sportszakemberek virtuális jelenlétében, a Szegedi Tudományegyetemet képviselve. Hálás vagyok azért, hogy szegedi egyetemi éveimet ilyen elismeréssel koronázhattam meg.

Prezentációm az általam 3 éve kialakított „Felelősségérzet Fejlesztését Célzó Tréningprogram” (továbbiakban FFCT) bemutatásáról, illetve egy U19-es csapatnál történő alkalmazásának hatásairól szólt. Az FFCT 30 alkalomból áll csoportfoglalkozás sorozat, mely egy teljes bajnoki szezonon keresztül tart (a szüneteket és felkészülési időszakokat figyelembe véve 9 hónap), hétről-hétre fejlesztve az utánpótláskorú labdarúgók felelősségérzetét. Három alappillére a játékos egyéni teljesítménye-, csapata sikeressége-, illetve klubja iránt érzett felelőssége.

Az említett U19-es csapattal (kísérleti csoport) még Gyulán dolgoztam együtt és a hatásvizsgálathoz bevontam egy másik csapatot is (kontrol csoport), akik azonban nem részesültek fejlesztésben. Az eredmények alapján az FFCT preventív funkcióval bírt, hiszen a kísérleti csoport játékosainak saját teljesítménye- és klubja iránti felelősségérzete nem csökkent a 9 hónapos időszak során, míg a kontroll csoporté igen (szignifikáns csökkenésről beszélhetünk). Ez az életkori szakasz rendkívül szenzitív, utánpótlásból a felnőtt futballba lépés kapcsán is. A kísérleti csoport tagjai azonban ebben az időszakban is kellő mértékű felelősséget vállaltak egyéni teljesítményük és klubjuk iránt, habár végül a 25 fős csapatból mindössze két játékos került fel a felnőtt csapathoz a következő szezonban.

Érdekes kérdés azonban, az FFCT milyen hatással lehet más korosztályok labdarúgóspecifikus felelősségérzetére? Ennek feltárására 2020 szeptemberétől egy U14-es és U15-ös korosztálynál is elkezdtem az általam kifejlesztett tréningprogramot. Jelenleg a 21. alkalomnál tartunk. Az FFCT egyébiránt jól beilleszthető az edzők heti mikrociklusába, általában mérkőzések előtt egy-két nappal 45-60 perces, a játékosok visszajelzései alapján élvezetes foglalkozások keretében. A trénigprogram korosztályspecifikus kialakítását követően célom, hogy a magyar labdarúgó edzőképzésbe is bekerüljön. Elképzelésem szerint az utánpótlásban dolgozó szakemberek tréning elvégzését követően -együttműködve az akadémiák sportpszichológusaival- is alkalmazhatják majd aktuális csapatuknál.

Köszönöm a Szeged Csanád Grosics Akadémia évek óta tartó támogatását, most már pszichológusi munkám kapcsán is. Köszönöm továbbá a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet tanszék vezetőjének, dr. Szabó Évának szakmai mentorálását a tréningprogram kidolgozásában és a hozzá kapcsolódó kutatások során. A legnagyobb köszönet pedig feleségemet illeti, aki a kezdetektől hisz bennem és támogat pszichológusi pályám során is, melyre futballkarrierem befejezését követően léptem.

A magyar labdarúgás eredményesség tekintetében, összességében elmarad az európai elithez képest. A szakemberek egy része ennek lehetséges okait az utánpótlásképzés hiányosságaiban látja. Még aktív labdarúgóként és már pszichológia szakos hallgatóként én is elkezdtem szakmai szemmel figyelni azokat a fiatal labdarúgókat, akik évről-évre felkerülnek a felnőtt csapathoz. Véleményem szerint is megváltozott a hozzáállás a kitartó és kemény edzésmunkához, melynek egyik alapvető okát a felelősségérzet csökkenő mértékében látom. Ezért döntöttem úgy, hogy fiatal labdarúgók felelősségérzetét fogom vizsgálni.
Ehhez kapcsolódóan Győrben, a XVII. Magyar Sporttudományi Kongresszuson prezentáltam 346 labdarúgóval végzett kutatásomat (átlagéletkor: 17,51 év). Érdekes eredmény, hogy a játékosok nagyobb felelősségérzetet élnek meg egyéni sport teljesítményükkel kapcsolatban, mint tanulmányi eredményüknél (mégis 3,89 a résztvevők éves tanulmányi átlaga). Emellett nagyobb felelősséget élnek meg csapatuknál, mint iskolai osztályukban. Sőt, az egyesületük iránt érzett felelősségük is nagyobb, mint az iskolai működésükkel kapcsolatos. Ezek szerint magas szintű labdarúgóspecifikus felelősségérzettel rendelkeznek fiatal labdarúgóink, azonban ez mégsem jelenik meg minden esetben a pályán, öltözőben, magánéletükben.
Külön vizsgáltam az első- és másodosztályban szereplő sportolók labdarúgóspecifikus felelősségérzetének különbségeit. Meglepő eredmény, hogy a másodosztályú játékosok nagyobb felelősséget éreznek a csapat sikerességére, összetartó funkciójára vonatkozóan, elsőosztályú társaikhoz képest. Elképzelhető tehát, hogy egy csapat szintű, felelősség fejlesztését célzó tréningnek pozitív hatása lenne az elit akadémiákon pallérozódó fiatal sportolókra. Ezáltal feltehetőleg nőne az eredményesség is, hiszen ne feledjük: egy-egy mérkőzést meg lehet nyerni a kiemelkedő egyéni teljesítmények által, de a bajnokság megnyerése csakis csapatként valósulhat meg.