Eddigi legnagyobb sportpszichológiai szakmai sikerem értem el!

Nagy elismerésben volt részem a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, hiszen első helyezést értem el Sportpszichológia tagozatban az idei megmérettetésen! Emellett „Pro Scientia Reménység Kitűző” különdíjban is részesültem. Prezentációmat online adhattam elő ismert sportszakemberek virtuális jelenlétében, a Szegedi Tudományegyetemet képviselve. Hálás vagyok azért, hogy szegedi egyetemi éveimet ilyen elismeréssel koronázhattam meg.

Prezentációm az általam 3 éve kialakított „Felelősségérzet Fejlesztését Célzó Tréningprogram” (továbbiakban FFCT) bemutatásáról, illetve egy U19-es csapatnál történő alkalmazásának hatásairól szólt. Az FFCT 30 alkalomból áll csoportfoglalkozás sorozat, mely egy teljes bajnoki szezonon keresztül tart (a szüneteket és felkészülési időszakokat figyelembe véve 9 hónap), hétről-hétre fejlesztve az utánpótláskorú labdarúgók felelősségérzetét. Három alappillére a játékos egyéni teljesítménye-, csapata sikeressége-, illetve klubja iránt érzett felelőssége.

Az említett U19-es csapattal (kísérleti csoport) még Gyulán dolgoztam együtt és a hatásvizsgálathoz bevontam egy másik csapatot is (kontrol csoport), akik azonban nem részesültek fejlesztésben. Az eredmények alapján az FFCT preventív funkcióval bírt, hiszen a kísérleti csoport játékosainak saját teljesítménye- és klubja iránti felelősségérzete nem csökkent a 9 hónapos időszak során, míg a kontroll csoporté igen (szignifikáns csökkenésről beszélhetünk). Ez az életkori szakasz rendkívül szenzitív, utánpótlásból a felnőtt futballba lépés kapcsán is. A kísérleti csoport tagjai azonban ebben az időszakban is kellő mértékű felelősséget vállaltak egyéni teljesítményük és klubjuk iránt, habár végül a 25 fős csapatból mindössze két játékos került fel a felnőtt csapathoz a következő szezonban.

Érdekes kérdés azonban, az FFCT milyen hatással lehet más korosztályok labdarúgóspecifikus felelősségérzetére? Ennek feltárására 2020 szeptemberétől egy U14-es és U15-ös korosztálynál is elkezdtem az általam kifejlesztett tréningprogramot. Jelenleg a 21. alkalomnál tartunk. Az FFCT egyébiránt jól beilleszthető az edzők heti mikrociklusába, általában mérkőzések előtt egy-két nappal 45-60 perces, a játékosok visszajelzései alapján élvezetes foglalkozások keretében. A trénigprogram korosztályspecifikus kialakítását követően célom, hogy a magyar labdarúgó edzőképzésbe is bekerüljön. Elképzelésem szerint az utánpótlásban dolgozó szakemberek tréning elvégzését követően -együttműködve az akadémiák sportpszichológusaival- is alkalmazhatják majd aktuális csapatuknál.

Köszönöm a Szeged Csanád Grosics Akadémia évek óta tartó támogatását, most már pszichológusi munkám kapcsán is. Köszönöm továbbá a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet tanszék vezetőjének, dr. Szabó Évának szakmai mentorálását a tréningprogram kidolgozásában és a hozzá kapcsolódó kutatások során. A legnagyobb köszönet pedig feleségemet illeti, aki a kezdetektől hisz bennem és támogat pszichológusi pályám során is, melyre futballkarrierem befejezését követően léptem.

Besorolás Bejegyzés, Szakmai előadások